A Felvidék fazekassága három nagy zónára osztható. A nyugati részekre, Pozsonytól északnyugatra eső részekre, melyre a habán fazekasok működése nyomta rá a bélyegét, a középső részen a szlovák Bakabánya és a Garam menti magyar központok működtek, keleten pedig a gömöri fazekasfalvak és Gács. A Felvidék fazekasságát alapvetően meghatározza, hogy kitűnő tűzálló földdel rendelkeztek. A fajansz technikával dolgozó habánok sok szempontból hatottak a magyar fazekasságra, annak ellenére, hogy magát az ónmázas technikát a magyarok nem vették át. A XVIII. szd folyamán virágzásnak indult a habán fazekasság. A bokályok, a híres győri kancsók a győri kereskedők révén egészen Erdélyig eljutottak. Az ecset és íróka használata a Felvidéken már a hódoltság idején is megtalálható.
 
 A Felvidék egyik jelentős csoportját a Garammente német-magyar bányavárosainak fazekassága alkotta. Ebbe a csoportba a Libetbányán, Selmecbányán, Besztercebányán készült cseréptálak sorolhatók be. Viszonylag laposak, az öblükhöz képest a peremük feltűnően széles és az ecsettel festett díszítmény túlnő a tálak sincén, nincs külön öböl és szegélyminta, egyetlen nagy díszítmény tölti ki az egész tálat. A tálak általában fehér alapon zölddel és vörössel díszítettek, egyes tárgyaknál feketével. Legjellegzetessebb motívumai a három virágból és levelekből álló kompozíció, melynél a középső, margarétaszerű virágfej nagyon nagy, a másik kettő profilból ábrázolt, valamint az erősen stilizált kétfejű sas.

 Bakabánya és környéke fazekasai szlovákok voltak. Bakabánya tűzálló földdel nem rendelkezett, így az ő vásárkörzetük főleg tálasedényeket és korsókat várt el tőlük. A bakabányai fazekasok rendkívül széles repertoárral rendelkeztek mind formailag, mind díszítőtechnikában. Edényeik alapszíne általában fehér volt, melyen ecsettel festett díszítmények voltak, az írókát nem használták. Általában a zöld, vörös, fekete színeket és a rózsaszínt használták a sárospataki fazekasokhoz hasonlóan. Mintáik nagyobb része hajladozó virág, vagy vízszintes szárra rendezett díszítmény, amely váltakozva stilizált virágokból és 3-3 levélből állt. Kancsóik általában hasasok voltak, átmenetesen induló, rövid nyakkal, összenyomott szájjal, vállukhoz ragasztott füllel. A bakabányai korsó az alföldi típust idézte, összenyomott szájával, szűrőjével, csecsével. Mind mázasak voltak. A szűkszájú bokályok pálinkának készültek, szájukat ledugaszolták. A helyi butykosoknak, pálinkás korsóknak körteformája volt, díszítményeik sűrű csíkozás, hullámvonalak és csigavonalak voltak. Ételhordásra is készültek színes, díszített edények, szilkék, sirányok, amelyeket hálóba kötve használtak, és fennfüles fazekak. Nagyobb arányban készült tányér min tál, ezek általában fehér alapúak voltak. Az egyik típusnak cakkozták a szélét, s ölébe két nagy kerek virágból, levelekből álló ágat festettek. A virágos ág egy hurkot formáló kacsa, amelynek közepét berácsozták. A másik típusnál az öböl közepén egy szív található, melybe évszámot írtak és sok kisebb virággal vették körbe. Egy többszörösen törtvonalú tálféleséget az jellemez, hogy majdnem álló szegélye van és az öble nagyon széles. Szlovák neve: salka. Készült még Bakabányán fentfüles kacsasütő, kuglófsütő, tölcsér, hordókulacs, fedő, házoromdísz, pereckulacs, lában, szűrőlábas és köcsög is, de fő termékeik a tányérok, kancsók, bokályok, korsók és szilkék voltak.

 Béld, ez a kis szlovák központ kancsóiról, bokályairól és szűkszájú bokályairól ismert. Ezeket sárgás alapon vörös és zöld színnel, karcolt vonalakkal díszítették. Mintái főleg stilizált virágokból - tulipánból, margarétából- állnak, a feliratok az edények vállán futnak körbe.
 
Gács rendelkezett tűzálló agyaggal. A gácsi fazekak formailag hasonlítanak a dunántúliakra, de sárgásfehér színük és különösen a díszítményük világosan elkülöníti azoktól. A fazekak belül zöld esetleg sárga mázasak, szájukat mangántartalmú fekete mázba mártották. Formailag ívelt oldalúak, szűk fenékkel, viszonylag széles, kihaló peremmel, és a vállon széles vörös sávból képezték ki a díszítményt, bekarcolt vonalakkal, fésűvel. A mintát alul vagy ferde vonalkázás vagy pontsor zárja. Gácson készült kétfülű nagyfazék is, általános azonban az egyfülű 4-8 literes fazék volt. A gácsiak jellegzetes edénytípusát, a népszerű vizeskorsót is hasonlóan díszítették. Egyszerű, összenyomott szájú, csecses korsók voltak, a szájukat-csecsüket zöld mázzal öntötték le, s a hagyományos díszítést egy sávban hullámvonalból, leveleket imitáló vonalkákból, pöttyösökből álló mintákkal egészítették ki. A gácsi köcsögöt, a tejesfazekas sosem díszítették, formailag hasonlított a fazekakhoz, csak éppen karcsúbb formája volt, félkör alakú fülét a szájához ragasztották. Gácsról egyelőre csak  nagykanta ismert, ez kétfülű, gömbölyű hasú és viszonylag szűkszájú edény volt. Fülét zöld mázzal bekent, berovátkolt hurkákkal erősítették meg. Készült itt butykoskorsó is álló, kerek szájjal, eléggé hosszúkás forma, többnyire zöldmázas volt. A speciális formájú kacsasütő nagyobb, mély tálnak készült, amelynek két oldalát felhajtották és egy átívelő füllel felfülezték. Szegélyén az egyik oldalon kiöntő volt a zsír leöntésére, belülről zöld mázat használtak. Gömör megyének és környékének mintegy harminc részben magyar részben szlovák faluja volt.

 A Losoncz környéki falvak, Gács, Tamási, Gergelyfalva látték el a Jászságot vászon nélküli fazékkal, egyszer égetett edénnyel.

 A gácsi fazekak formailag hasonlítanak a dunántúliakra, de sárgásfehér színük és különösen díszítményük világosan elkülöníti azoktól. A fazekak belül zöld esetleg sárga mázasak, szájukat mangántartalmú fekete mázba mártották. Formailag ívelt oldalúak, szűk fenékkel, viszonylag széles, kihajló szájperemmel, és a vállon széles vörös sávból képezték ki a díszítményt, bekarcolt vonalakkal, fésűvel. A mintát alul vagy ferde vonalkázás vagy pontsor zárja. Gácson készült kétfülű nagyfazék is, általánosnak azonban az egyfülű 4-8 literes fazék számított. A gácsiak jellegzetes edénytípusát, a vizeskorsókat hasonlóan díszítették, mint a fazekakat. Egyszerű, összenyomott szájú, rostélyos, csecses korsók voltak, a szájukat-csecsüket zöld mázzal öntötték le, s a hagyományos díszítést egy sávban hullámvonalból, leveleket imitáló vonalkákból, pöttyösökből álló mintákkal egészítették ki. A gácsi köcsögöt, a tejesfazekat sosem díszítették, formailag hasonlított a fazekakhoz, csak karcsúbb formája volt, félkör alakú fülét a szájához ragasztották. Gácsról egyelőre csak nagykanta ismert, ez kétfülű, gömbölyű hasú és viszonylag szűkszájú edény volt, fülét zöld mázzal bekent, berovátkolt hurkákkal erősítették meg, s vállán az ismert díszítményt a megszokottnál több sávban helyezték el. Készült itt butykoskorsó is, álló, kerekszájjal, eléggé hosszúkás forma, többnyire zöld mázzal. A speciális formájú kacsasütő nagyobb, mély tálnak készült, két oldalát felhajtották és egy átívelő füllel felfülezték. Szegélyén az egyik oldalon kiöntő volt a zsír leöntésére, belülről zöld mázat használtak.

 Gömör megyének és környékének mintegy harminc, részben magyar, részben szlovák faluja volt a tűzálló edény készítésének legfontosabb vidéke: tót fazékban, rimaszombati edényben főztek az Alföld déli részén. Gömörben a tűzálló földet használták korsónak, kantának és más használati edénynek is. Pozsonyig vitték az edényeiket, délre egész Alföldre, kelet felé Bereg és Ung megyékig. Vevőik leginkább a híres főzőfazekakat keresték. A tót fazék valóságos fogalom volt az Alföldön. A gömöri edények többségére az volt a jellemző, hogy fehér agyagból készült, és mázatlan külsejét a nyak alatt vörös vagy barna földfestékkel, ecsettel húzott széles hullámvonallal díszítették, melyet át is karcoltak. Ez a díszítésmód jellemezte a fazekek mellett a korsóikat, kantáikat, tejes fazekaikat is. A fazekak közül a legnagyobb kb. 50 literes volt, ebben az ún. csigafőző lakodalmas fazékban szabad tűzhelyen tyúkhúslevest, csigatésztát főztek. A fehér agyagból készült gömöri fazék vékony falú volt, könnyű, alakja megközelíti a gömböt. Belülre sárga vagy zöld máz került, kihajtott száját mangántartalmú barna mázba mártották és ez néha meg is folyt az edényen, szabálytalan foltokat alkotva. Külseje mázatlan volt és vállán vörös vagy barna földfestékkel festett hullámvonal, ún. zsinór futott végig. A másik jellemző díszítésmód az edények belsejéhez használt folyatott mázas technika: sárga, zöld és mangánbarna mázat csurgattak az edénybe sávokban, s néha az egészet még színtelen mázzal is leöntötték, ez fokozta a színek egymásba mosódását. Előfordultak más edényformák, többek között vizeskorsók is, ezek kerek szájú, rostélyos korsók, csecs nélkül. Hasukban zörgővel. Szájuk sárga vagy zöld mázas. A gömöri kantának  erősen hasas a formája, szűkül a nyaka és hirtelen kiszélesedve rámás szája van, melyre fedőt is tettek. A sütőedények közül a legjellegzetesebbek a háromlábú edények. Serpenyőnek mondják a háromlábú edényt, ha nem füle, hanem üreges, korongolt nyele van, és háromlábú lábasnak, ha függőleges füleket raknak rá. A gömöri háromlábú edények általában enyhén ívelt oldalú tálformák, három kifelé hajló csréplábbal, melynek egyike mindenkor a nyél alá esik. Kívülről a fehér agyag színe dominál, belül folyatott mázzal díszítették. A kacsasütő korongolt, kettévágott palackforma, melyre felül kantárszerű fület raktak. A gömöri fazekasfalvakat két nagyobb zónára oszthatjuk. A nyugatit elsősorban Fazekaszsaluzsány, Pongyelok, Nahgyszuha, Szusány, Osgyán és Rimaszombat határozta meg, a keletit Lice, Gice, Melléte, Deresk, Lévárd és Süvéte, de idetartozott Jolsva és Rozsnyó városi fazekassága is.

 Rimaszombathoz kapcsolhatók egy speciális edénycsoport tagjai, az ún. hérészes edények. A hérész a lakodalomnak az a mozzanata, amikor a menyasszony családjának háznépe, a vőlegényes házhoz vonul és ott a két család egyedül, együtt mulatnak bele az éjszakába. Az edénysorozat legdominánsabb darabjai azok a figurális hérészes korsók, csalikorsók, amelyek tetején kicsi ágy áll és meztelen pár ül rajta összeölelkezve. Szakállas, cilinderes férfi, és kalapos nő. A korsókat rátett kis gombócok és folyatott máz díszítik. A hérészes edényben valamelyik férfirokon pálinkát vagy bort vitt a menyasszony ajándékaként és a vőlegényházához érve hazulról hozott pálinkával kínálta meg a menyasszony új családját. A hérészes edénysorozathoz könyvbutella, olajmécs, de főleg cserépcsillár tartozott.

 Fazekaszsaluzsányban  a fazekasáru főleg a fazék és a korsó volt.

 A szlovák lakosságú Süvéte fazekasai már 1652-ben  is dolgoztak, piacaikat az Alföld falvai adták. A süvéteiek is dolgoztak fehér földből, de azt messzebbről hozatták, mivel a falu határában található agyag barnás volt és égetés után majdnem fekete színt kapott. Ebből főleg korsó, rátó, azaz ételhordó készült.  A tálhoz, tányérhoz a miglészi piros agyagot használták. A süvétei mesterek szlovákok voltak. Ecsettel és szarvacskával díszítettek és gyakran használtak a díszítéshez papírsablonokat. Ezekből virágfejeket vágtak ki és a nyers edényre ragasztva öntötték le a fekete földfestékkel a felületet.  A leveleket, szárakat ecsettel festették, az edény csíkozásához azonban szarvacskákat használtak. Ezt a díszítőtechnikát különösen vizes és pálinkás korsók és ételhordó rátók esetében alkalmazták, illetve tálon, tányéron. Babos, pettyes mintákkal, sűrített pontokkal, szögletes formákkal tömik meg a teret.

 A liceiek nem a zsaluzsányi fehér agyagból dolgoztak, hanem a sárgásabb helybeliből. Fő edényformáik a tejesfazék, a szilke, a tál és tányér voltak. A falu mellett bányászott piros agyagból korsóféléket készítettek. Ők is ecsettel és szarvacskával dekoráltak és hasonló edényeket is készítettek, mint a süvéteiek.

 Melléte fazekasainak legfőbb terméket a tejesfazék volt, s csak ezek után következett a főzőfazék. Az 1800 körüli években a falu határában fehér agyagra bukkantak. A tejescsupor és butykosok mellett sok masinás fazék készült, mely a vasplatnis takaréktűzhelyek megjelenésének köszönhette létét. A széles fenekű fazék nagyobb felületen érintkezett a lánggal. Az ún. talpas fazék formailag megegyezett a masinás fazékkal, de külsejét nem zsinórozták, hanem zöld mázzal öntötték le. Tálasedényeiken gyakori volt a madárábrázolás.

 Rozsnyó fazekasai céhekbe tömörültek. Ezt bizonyítják fennmaradt munkáik: kancsók, tálak, mesterjeggyel, céhjellel, fenekükön készítőjének névbetűivel.  A rozsnyóiak tálasedényeikről voltak híresek, edényeiket általában ecsettel díszítették. A rozsnyói edények: tálak, tányérok, bokályok és butykosok alapszíne sötétbarna volt, erre festettek fehérrel, sárgával, vörössel és néha zölddel. Festőien kezelték az ecsetet. A virágot néha lendületes csigavonalak helyettesítették.  A felvidék fazekasságát összefoglalva két tény tűnik ki: egyrészt a kitűnő tűzálló föld megléte, másrészt az ecsetes díszítésmód elterjedése. A harmadik elem a cseh-morva határszélen dolgozó habán fazekasok működése, mely az ecsethasználat domináns voltát is előidézhette.