Észak- és Közép-Dunántúl

Észak-Dunántúlon nem volt tűzálló agyag, itt elsősorban korsósok dolgoztak. Itt a korsók szájába mindig szűrőt helyeztek, fülén csecs, hasában csörgő volt.

 Dőr fazekasainak legismertebb terméke a korsó volt. Agyagjuk erősen vörös színűre égett, így a fehér írókás díszítmény a bugyogakorsón kontrasztosan jelentkezett. Szájuk, csecsük mázas volt. A dőri korsók jellegzetessége volt a hosszabb nyak közepén a bekarcolt csíkozás , a nagyobb mérető fekete korsók vállán pedig a rovátkolt abroncs. A másik jelentős edényforma a szájas vizeskanta volt. Törésvonallal kezdődő nyaka feltűnően széles és hosszú volt, gömbölyű fülén cseccsel, a fülével átellenes oldalon kiöntővel rendelkezett. A dőri fazekasok keresett cikke a melence volt, mely enyhén domborodó oldalú laposedény volt, felfelé álló kis füllel, s mosogatásra használták. Készítettek még szalados tepsit, melyben csíramálét sütöttek. A dőri mázas edények közül kiemelkednek az alakos kalácssütők, a szépen díszített kerek és hosszúkás kuglisütők, s a bárányt és malacot ábrázoló ünnepi kalácssütők.

 Csornáról keveset tudunk. A bugyogakorsó, a boroskancsó, az öntözőkanta, a melence, a tésztaszűrő, a köcsög, a szalados tepsi, de még a lekvárnak, méznek, zsírnak való abroncsos nagyfazék is feketére égetve készült.

 Tüskevár fazekasai leginkább a csörgős korsóikról voltak híresek. Tűzálló edényeket nem égettek. Csecses korsóiknak csak a szája és a csecse volt mázas, vállukon középkorias, erősen stilizált virágornamensekkel. Bögréik, kancsóik és ikeredényeik száját és hasa alját fehér földfestékbe mártották, s a két sáv közötti területet díszítették írókával.

 Komáromban a fekete mívesek és a mázas mívesek külön privilégiumot kaptak. A fekete mívesek nem csak vizeskorsókat készítettek, hanem fekete kályhaszemeket is égettek, melyeket  Debrecenig elvittek. A mázas míveseket fehér alapon barna, vörös és zöld színezésű, írókával, ecsettel díszített edények jellemezték. Tatán a fazekasok egyrészt égettek korsókat és tálasedényt, mázasat és mázatlant. Tatán készült egykor fekete edény is, elsősorban korsó. A bérbe dolgozó százszámosokat megkülönböztették aszerint, hogy tálasedényt, terítőmunkát, vagy korsófélét, felhúzómunkát végeztek. Egyeseket aprólékosnak neveztek, mert csak kis edényt tudtak korongolni. Tatán jelentős szerepük volt az ún. tarkázó asszonyoknak, akik az edényeket díszítették. A tatai fazekasok legismertebb terméke a híres határi korsó volt, mely külseje mázatlan, kerek szája és csecse fehér földfestéken zöld mázas, oldalán pedig vörös földfestékkel díszítették, emberi hajból készült pemzlivel.

 Győr fazekasainak stílusa egyenlőre meghatározhatatlan, mivel a város az elmúlt századok során ráépült a korábbi lakóépületek maradványaira, de még a régi szemétlerakóhelyekre is. Csak nagyobb városrendezések alkalmával lenne mód a földet feltárni a korábbi századok kerámiái után kutatva. Győr már 1633-ban fazekascéhvel rendelkezett.

 Várpalota rendkívül fejlett céhes fazekassággal rendelkezett, szinte más nem is ismert a munkáik közül. Az impozáns nagykancsók szinte mindegyike szabálytalan szélű, világoszöld foltokkal, azaz fröcsköléssel díszített. Ez a várpalotai cserépedények eddigi legismertebb jellegzetessége. Szintén céhkancsóiról ismerjük Veszprém fazekasságát. Elsősorban fazekasremekek, tintatartók ismertek innen és természetesen a céhedények, az ország legszebb zöldmázas kancsói. Itt is előfordult világoszöld fröcskölt díszítés.

 A szentgáli fazekasok céhkancsóit szarvas, a szentgáli nemesek címerének állata ékesíti. E vidéken készültek a legszebb szenteltvíztartók, zöld mázasan, dombordísszel. Személyes használatú cserépedényeiket éppúgy díszítették, mint a somogyhegyi üveghuta metszett üvegeit. Készültek itt bokályok, fröcskölt díszű zöld tálak. Valószínűleg itt készült az a fehér több irányú, párhuzamos zöld csíkozással díszített tányéregyüttes is, mely oly jellemző Veszprém megyére.  Református egyházak számára is készültek kancsók, valamint pálinkafolyató fazekak, amelyek formailag leginkább a totyafazékra hasonlítottak, csak szájukat lefedték és kiöntőcsövet helyeztek a füllel átellenes oldalra.

 Csákváron egyértelműen kimutatható a fazekasok szakosodása készítmény, de vallás szerint is. A főző- sütőedényeket készítő fazekas a tűzálló vajati földből dolgozott és református volt, szemben a szintén fazekasnak nevezett tálassal, aki katolikus volt és csak a tálföldet és a sárgaföldet használhatta. A korsósok vagy itatósok főleg parasztedényt, vászonedényt készítettek: korsót, kantát, csirkeitatót és virágcserepet. Csákvár a Dunántúl legnagyobb fazekasközpontja volt. Két edényféle volt a jellemző. Egyik a hegyes fenekű vagy gömbölyű fazék mely készült parasztfazéknak csak belül mázasan, sűrűn rovátkolt fallal és mázasan is, ez volt a csíkos fazék. Másik a lapos vagy masinás fazék, melyet takaréktűzhelyen használtak. A csákvári fazekasagyag sárgás, világos színű volt. Kívül a fazekakat általában nem mázazták, belülre sárga vagy zöld máz került. A csákvári fazekasok legjellegzetesebb középkort idéző díszítménye: az edény fehérre öntött falára szélesebb, függőleges sávokban sárga, zöld és barna mázat eresztettek. Előfordult, hogy a csíkokat keresztbe húzták és az így kialakult hálózat közeibe gurgulyával kicsi sötétbarna ágat vagy pontocskát írtak. Készítettek még kettős bögrét, vindöjt azaz zsírosbödönt, vájlingot, kacsasütőt, tarkedliszűrőt és kuglófsütőt is. Boroskancsóból készült mázatlan is, tűzálló földből, ezt Zalába, Bakonyba vitték és bormelegítésére használták. A tálasok más színeket használtak mint a fazekasok. Fehér földfesték alapon zöld, kék és mangánbarna mázat és kevés vörös földfestéket. A díszítményeket gurgulyával írták, csak a mangánbarna színhez használtak ürgefarok ecsetet. Tálak, tányérok mellett készítettek tejesköcsögöt, csalikorsót, cukortartót, varrókosárkát, kancsót, bögrét.

Room Booking

Thanks for staying with us! Please fill out the form below and our staff will be in contact with your shortly.